Belpolitika

Tegnap elindult a termelés a Mercedes új kecskeméti gyárában. Bruttó tízezer munkahely, fél százalékos GDP növekedés, autógyártó nagyhatalom, százhúszezer új autó évente. Úgy hallottam egy bennfentestől, hogy még az állásajánlatok kiírása előtt negyvenezer önéletrajzot kaptak, és az idetelepülő németek miatt nyitottak egy új német iskolát is, amit szintén megrohamoztak a magyarok.

Nagyon vártuk őket, most végre itt vannak, mindenki boldog. Nem csak az ott közvetlenül munkát kapó honfitársaink, hanem a környék szolgáltató szektora, és a beszállító kkv-k is nagy reményekkel néznek a dolog elébe.

Jól hangzik, de van itt azért egy-két probléma a zöldek megszokott és megrögzött autógyűlöletén túl is. Volt már ilyen öröm Komáromban is, amikor megnyitott a Nokia gyára hasonlóképpen több ezer munkahellyel: tíz évig tartott a dolog. Hasonlóképpen amikor Győrben építkezett az Audi, akkor is örültünk, még a zöldek se mertek nagyon panaszkodni a Natura 2000 terület lebetonozása miatt.

Minden város egy komplex rendszer és ilyen hatalmas multicég rendkívül erősen átalakítja a struktúráját, működését ennek a korábban spontán fejlődő hálózatnak. Innentől kezdve minden döntés aköré szerveződik, hogy hogyan lehetne valamilyen hasznot húzni a multi odaköltözéséből. A korábban szétszórtan tagolt rendszer egyetlen központ köré szerveződő függőségi rendszert alakít ki mérhetetlen gyorsasággal.
Győrben például nincs olyan család, aminek legalább egy tagja nem dolgozna az Audinál vagy annak egy beszállítójánál. Az egész város egy olyan tevékenységhez idomul, minden további beruházásával arra épít, hogy az illető multicég ott működik, nála dolgozni soha vissza nem térő lehetőség, a város felvirágzásának egyetlen kulcsa.

Kedves Barátaim!

Mindenek előtt engedjétek meg, hogy - megkésve bár, de - hálás szívvel ezúton mondjak köszönetet azért a sajtónyilatkozatért, amellyel felajánlott lemondásomat követően nyilvánosan kiálltatok mellettem és a Nemzeti Vidékstratégia irányvonala mellett. Ez a kiállás és egyenes beszéd segíthet csupán a viszonyaink megváltoztatásában. Ez adott nekem is erőt e számomra nehéz időszakban, és ad erőt a folytatásra is. Ennek önmagáért való értékéből mit sem von le a folyamat ma látszó végeredménye.

A felém irányuló - meg nem szolgált, ki nem érdemelt - szeretet egyúttal rámutat a felelősségemre és arra is, hogy döntésemet illetően magyarázattal tartozom mindazoknak, akik bíznak bennem és számítanak rám. A találgatások, csúsztatások, időnként rosszindulatú indoklások helyett jobb, ha magam adom magyarázatát elhatározásomnak.

Ami a lemondásom felajánlását és annak elfogadását illeti, azt kell mondanom, hogy jó lelkiismerettel nem tehettem mást, Miniszterelnök Úr pedig sajnos nem adott lehetőséget a számomra egyre növekvő lelki válságot okozó problémák és a hónapok óta érlelődő végső döntésem okainak személyes megbeszélésére. Ez utóbbit - nem kis szomorúsággal bár, de természetesen - tudomásul vettem, ám ettől világlátásom, a magyarság és a magyar vidék, a helyi gazdaság, a helyi közösségek és családok iránti elkötelezettségem mit sem változott.

Anélkül, hogy lemondásom felajánlását itt részletesen indokolnám, kérem engedjétek meg, hogy az alapvető okokról és körülményekről az alábbiakban tájékoztassalak Benneteket.

Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége - a fórumainkon, az elmúlt nyolc hónap széleskörű társadalmi vitái során megtapasztaltak szerint - teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre.

Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt "maffiahálózat" mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk. Elérte hát ezen érdekcsoport, hogy - amint mondani szokták - elfogyott körülöttem a levegő, ellehetetlenült a közös vidékstratégiánk megvalósítása, elkezdődött annak gyökeres átalakítása, adott gazdasági érdekcsoportok üzleti tervévé züllesztése, és megindult az állami földterületeknek a meghirdetett birtokpolitikai irányelvekkel gyakorta össze nem egyeztethető bérbe adása.

Ezzel a körrel és az általa kikényszerített irányváltással - amely meggyőződésem szerint Dél-Amerikába vezet - jó lelkiismerettel közösséget vállalni nem tudok és nem is akarok! Maradásommal a bennem bízó emberekben nem tarthattam fenn tovább azt a tévképzetet, hogy a közösen meghatározott irányba rendben mennek a vidékfejlesztés ügyei. Én nem csaphatom be az embereket! Soha sem tettem, és ezután sem fogom senki kedvéért sem megtenni! Jeleznem kellett hát a fenti helyzetet és irányváltást, és erre nem maradt más eszközöm, mint lemondásom felajánlása.

A fent leírtak után úgy gondolom, nem kell külön indokolnom, hogy mélységesen egyetértek Miniszterelnök Úrnak az utóbbi hetekben több fórumon elmondott azon tételmondatával, hogy "a gazdasági elitet távol kell tartani a politikai döntéshozataltól!" Örömmel és bizakodással ám egyúttal türelmetlen várakozással is tölt el, hogy e mondat tanusága szerint Miniszterelnök Úr is látja a problémát. Éppen ezért ehhez a megítélésem szerint igen fontos tételmondathoz magam csupán két kisebb, szerény megjegyzést tennék.

Egyrészt a nevezett kör egy részét én nem számítom a szó igazi értelmében vett "elithez" tartozók közé, sokkal inkább az elmúlt zavaros évtizedeink gátlástalan, mohó, másokon átgázoló, zsákmányszerző haszonélvezőinek tartom őket.

Másrészt ahhoz, hogy távol tudjuk e kört tartani a döntéshozataltól, ahhoz előbb el kell őket onnan távolítani, hogy a közpénzek és a nemzet közös vagyona valóban a közjót szolgálhassa. Arról nekem sajnos nincsenek információim, hogy mikor és milyen eszközökkel kezdődik el e körök eltávolítása a hatalomból, de türelmetlenül várom ennek bekövetkeztét. Meggyőződésem ugyanis, hogy erkölcsi megújulás nélkül nincs felemelkedés a magyarság számára! Ahogy látom nem lesz egyszerű a folyamat, de e valódi rendszerváltó, nyíltszini küzdelemben magam is szivesen részt veszek, erre készen állok! Abban a Korten által megfogalmazott "modern kétpártiságban", amelyben az egyik oldalon a spekuláns multinacionális nagytőke és helyi rezidenseinek érdekei, a másik oldalon pedig az emberek, a helyi közösségek érdekei és értékei állnak, én ez utóbbiak pártján állok és ott is maradok! Meg vagyok győződve arról, hogy az emberek is ezt várják tőlünk, és a két oldal birkózásában velünk vannak. Velük, az emberekkel és nem az oligarchákkal kell szövetséget kötnünk! Ezzel a belső összefogással leszünk kifelé is erősek!

Addig azonban, amíg mindez - rossz előérzeteim szerint komoly megrázkódtatások és katartikus kijózanodások után bár, de törvényszerűen - bekövetkezik, addig is Sík Sándor és Teréz Anya tanácsait követve igyekszem "tenni a jót ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik-e, vagy nem, hogy mások látják-e, vagy nem, hogy lesz-e sikere, vagy nem." A lemondásom kapcsán kialakult - állásfoglalásra késztető, éles - helyzetben, a számomra is meglepő és megindító, felém irányuló - meg nem szolgált - szeretet láttán úgy érzem, hogy sokan gondolkodunk ugyanígy, és ez ad számomra hitet, reménységet a világunk változtathatóságában. E cselekvés terepeit ma számomra ismét az Egyetem, az Országgyűlés és a civil nyilvánosság fórumai jelentik.

Kedves Barátaim!

Kérlek Benneteket, hogy a fentiekről az általam igen nagyra becsült szervezetetek tagságát és civil szerveződéseitek minden résztvevőjét is tájékoztassátok, és nekik is adjátok át hálás köszönetemet, szeretetteljes, baráti üdvözletemet. Remélem lesz még alkalmunk közösen tenni hazánk, nemzetünk, a magyarság és annak vidéki közösségei megmaradásáért, felemelkedéséért.

Erőt adó állásfoglalásotokat, kiállásotokat ismételten hálásan megköszönve, "a világ fölött őrködő Rendben" és összefogásunk erejében változatlanul bízva őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket:

Ángyán József

Az új alaptörvény és hozzá kapcsolódó törvények január elesjén léptek hatályba. Megszűnt az eddigi négyféle ombudsmani intézmény, és az Alapvető Jogok Biztosa veszi át az alapjogok védelmét. Az adatvédelem a kormány alá rendelt hivatalban fogja a független jogi képviseletet ellátni, a kisebbségi és környezetvédelmi helyettes ombudsman pedig az eddigi harmincegynéhány helyett 3-3 fős stábbal folytatja munkáját komolyan vehető jogosítványok nélkül.

Az ombudsmantörvény az új biztos kezébe adta az alapjogvédelem részleteinek kidolgozását, nem a törvény, hanem a hivatal szmsz-e rendelkezik számos lényeges kérdésről. Szabó Máté, aki már évekkel ezelőtt meghirdette elképzelését az egységes ombudsmani rendszerről, és mostanra kiharcolta egyéni ambícióinak törvénybe iktatását, élt ezzel a jogával.

Leendő helyetteseit nem vonta be a hivatal új rendjének kialakításába, még csak nem is tájékoztatta őket terveiről. A folyosókon néha keringtek ugyan pletykák, ezek azonban ritkák voltak és megbízhatatlanok. A zárt ajtók mögött elkészült koncepciót január másodikán küldte ki munkatársainak a hivatal főtitkára.

- az új szervezti felépítés lényegesen átalakul. A jogi osztályok sem a környezetjogi, sem a kisebbségvédelmi kéréseknek nem biztosítanak külön felelősöket. Az ombudsman szerint az egyes jogi referensek minden alapjogot egységesen figyelembe véve, fogják kialakítani a hivatal álláspontját. Így akár az is megtörténhet, hogy aki eddig a paksi atomerőmű kérdéseivel és a nukleáris hulladékkal foglalkozott, ezentúl közjogi feladatokon dolgozik majd.
- a nem jogász munkatársak döntő többségét elbocsátották. Noha minden hatóságnál és ésszerűen működő helyen dolgoznak műszaki és egyéb tudományos munkatársak a szakkérdések megítélésére, itt ez másként fog működni.

Nem lesz tehát többé egyetlen környezetvédelemhez, fenntarthatósághoz értő szakértő az ombudsmani hivatalban, a hosszútávú stratégiai programok egytől egyig leálltak. Nem csak az alapjogok összességét, de a helyes értelmezésükhöz, és ésszerű alkalmazásukhoz, hosszútávú kibontásukhoz szükséges tudást is saját kútfőből kell majd biztosítaniuk a jogászoknak. Kérdés, hogy ez lehetséges-e, még ha a legkiválóbbak dolgoznak is ott?

Hazánk nemzetközi megítélése nem volt a legkedvezőbb az utóbbi időben, talán az egyetlen kivételt jelentette ez alól, hogy nálunk jött létre először a Jövő Nemzedékek Szószólójának intézménye. A nemzetközi elismerést az is mutatja, hogy az ENSZ és több ország fogja követni a magyar példát, az iroda léte és működése minta értékű volt egészen a múlt hétig. Míg máshol minket másolnak, mi már be is zártuk a példaként szolgáló intézményt.

Az ökológiai válság közepén, a globális felelőtlenség és a rövid távon gondolkodás korában a hosszú távú, racionális és jogszerű működés egyetlen jelentős hazai képviselője befejezte a munkát. Vajon mit fognak gondolni a jövő nemzedékek, ha erről olvasnak a történelemkönyvben? Vajon mit fognak látni, ha kinéznek az ablakon?

szerző: Techet Péter jogász, újságíró. (az írás elsőként a Magyar Nemzetben jelent meg)

Csak a győztes forradalmaknak jár ki az a végtisztesség, hogy forradalomként nevezzék meg és ünnepeljék őket. A politika – és a politikának alárendelt jog – világa már csak ilyen: pusztán a siker legitimál. A lázadást a forradalomtól nem annak jogi vagy politikai jellege – hanem csupán sikere különbözteti meg.

A magyar kormány ebben bízva az elmúlt másfél évben az IMF ellen hangolta politikáját. Intézkedései egyrészről egy nemzeti középosztály megerősítését célozták – ugyan az eszközként választott adócsökkentés joggal nevezhető neoliberális, így nagyon is ortodox tettnek –, másrészről az ország gazdasági szuverenitását próbálták meg helyreállítani.

A 2008-as világválság után ugyanis sokan azt hitték – főleg a nyugati baloldali körökben, amelyeknek még mindig nem akadt magyarországi megfelelőjük –, hogy megbukik a neoliberális szabadpiaci dogma, és a piaci folyamatok ellenőrzése globálissá válik.

Az Orbán-kormány ezt próbálta meg nemzetállami keretek között megvalósítani, és e lépései igencsak elnyerték a nyugati baloldal helyeslését. A német Junge Welt napilap címlapon üdvözölte az IMF-fel való tárgyalások megszakítását tavaly nyáron. A brit Guardian-ben pedig Marc Weissbrot a világ többi államának is példaként említette a magyar próbálkozásokat. „Az ellenállás helyes, más államoknak is követniük kell”, írta a neves washingtoni közgazdász. Írását a német baloldali Freitag hetilap rögtön átvette – ami azért is meglepő, mert a Dalos Györgyhöz közel álló újság inkább Orbán-ellenességéről ismert.

De persze nem csak a nyugati baloldal – amelynek befolyása a világpolitikai eseményekre minden híresztelés ellenére gyakorlatilag nulla –, hanem a neoliberális, globális elit is figyelemmel kísérte a magyar utat. Véleményújságjaik, az Economist-tól a Handelsblattig, azonnal óvtak, mondván: könnyen belebukhat Magyarország. Márpedig ők jól tudták, miről beszélnek. Nem csak óvtak, de fenyegettek. A kormány azonban úgy hitte, felveheti a harcot. Hogy amint Weissbrot remélte, majd minket követ a világ. Hogy a 2008-ban megindult neoliberalizmus-kritika nem néhány trockista tüntető utcai bohóckodásába fullad, hanem komoly következményekkel fog járni.

szerző: id. Zlinszky János, római-jogász professzor, volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi karának első dékánja, az Osztrák Tudományos Akadémia tagja

Alkotmányunk történelmi gyökerei

Az új Alkotmány megszövegezését sürgető hangok között szerepel azok óhaja is, akik abban egyrészt hosszú, történelmi értékű, alkotmányos fejlődésünk elismerését kívánják olvasni, másrészt történelmi megfogalmazásának terminológiáját is szívesen viszont látnák. Nem kevesen vannak, akik egyenesen a jogállami lét előfeltételének tekintik, hogy a mai jogunk folytonossági kapcsolatba kerüljön elhagyott, akár el is feledett, vagy már csak kevesekben tudatos nemzeti szabadságunkkal. Úgy érvelnek, hogy a nem jogszerű, nem legitim, akár nem is legális jogrendi változások nem léteznek jogilag, azokra tehát nem lehet újabb legitim rendet sem alapítani. Elölről, az utolsó legitimnek tekinthető rétegig visszabontva a rendszert, onnét kell újraépíteni a máig érvénytelen folyamat valódi jogiságát, hogy jogállamot nyerhessünk.

Akik ilyen kívánságokat hangoztatnak, maguk sem teljesen egyet értők. Egy részük egyszerűn a „quod initio vitiosum est, non potest tractu temporis convalescere” római elve alapján vallják, hogy puszta időmúlás nem teszi jogossá, jogalappal rendelkezővé a jogellenesen, erőszakkal, kényszerrel bekövetkezett társadalmi változásokat. Így, ha valamely nemzeti jogrend fejlődését jogellenes, idegen hatalmi beavatkozás, erőszak, szakította meg, vagy vitte a jogszerűtől eltérő útra, az ilyen beavatkozás eredményét hatástalanítani, a jogrend belső életének folytonosságát helyre állítani szükséges ahhoz, hogy az azonosságot meg lehessen állapítani.
Mások vallják, hogy a magyar nemzet alkotmányosságának helyreállítása csak a nemzet által századokkal korábban megfogalmazott, elfogadott, és azóta vallott szentkorona-tan alapján lehetséges. Ennek tartalmáról a felfogások ugyancsak nem egyeznek mindenben, természetfeletti létrendbe tartozó kategóriák és érték-létrendi kategóriák keverednek politikai – közjogi szimbolikával, tartalom formalizmussal, amikor a kívánalmak megfogalmazódnak.
Jogunk történetének érzelmileg is elkötelezett művelője, a római jog általános európai kultúrértéke valóságának ismerője és elismerője, mint e sorok megfogalmazója is, nem tagadhatja meg önmagát. Bizonyos rokonszenvvel tekint azokra, akik a vázolt követelményekkel előállnak, és reméli, hogy legalább annyit sikerül követelményeikből megmenteni, megvalósítani és az új jogállam rendjébe átoltani, amennyi reálisan lehetséges, és az új rendnek nem belső ellentmondásait fogja fokozni, hanem összetartó elemeit szaporítani.

Bár személyesen sajnos sohasem találkozhattunk, végre van lehetőségem írni Neked a jövőből. Meg szeretném köszönni egy kitűnő döntésedet.

Munkatársaimmal együtt sokat kutattuk az elmúlt évtizedek belpolitikáját. Minket is meglepett, amikor
rájöttünk, hogy egy hirtelen fölismerésed 2011-ben milyen hatalmas mértékben változtatta meg az ország sorsát.
Kutatásaink során eddig részben ismeretlen dokumentumok segítségével a következőket derítettük ki. Amikor
közelgett az új alkotmány elfogadása, még úgy állt, hogy hiába mőködött addig remekül, és szolgált mintául
szerte a világban, megszüntetitek a jövő nemzedékek ombudsmanjának intézményét. Pontosabban helyettes
ombudsmanná fokozzátok le, béna kacsává változtatva ezáltal. Pár nappal a végszavazás előtt azonban egy
hirtelen fölismeréstől vezérelve megváltoztattad a véleményed. Sikerült meggyőznöd párttársaidat is arról, hogy a jövő nemzedékek ombudsmanját meg kell őrizni. Sőt mi több, kormányod az elkövetkezı években jelentősen meg is erősítette ezt az intézményt: szélesebb hatáskört és a korábbinál lényegesen több munkatársat kapott.

A Heller Ágnes kijelentései körül kialakult polémiában most, évekkel a 2006 őszi események után talán minden eddiginél nyersebben feszült egymásnak ezek baloldali és jobboldali narratívája, a konkrét túlkapások kérdésén felül is: Egy alapvetően demokratikus tömegmozgalom, egy többnyire békés tüntetéshullám brutális karhatalmi elfojtása, vagy köztörvényes randalírozók öncélú rombolásának, egy szélsőjobboldali puccskísérletnek az indokolt és többnyire szakszerű hatósági megfékezése történt-e akkor? Sok jel mutat arra, hogy ez a vita több a szokásos politikai véleménykülönbségek egyikénél, és jó úton van afelé, hogy a magyar történelem legújabb generációs traumájává váljon.

A 20. századi magyar történelem bővelkedik olyan eseményekben, amelyek megítélését illetően évtizedekkel később sem tud egyetértésre jutni a bal- és jobboldal, és amelyek identitásformáló erővé is válnak. Az ilyen traumák közül talán állatorvosi lóként emelhető ki az 1918 őszétől 1920 tavaszáig tartó mozgalmas eseménysor amely az őszirózsás forradalommal és Károlyi népköztársaságával kezdődött, utána a kommunista tanácsköztársasággal és a vörösterrorral folytatódott, majd a fehérterrorral és a Horthy rendszer megalakulásával zárult. Néhány havonta cserélődtek oda-vissza a szerepek, lehetett egyazon személy hol üldöző, hol üldözött.

A 40 év feletti korosztály már nem fog meglepődni, az 55 év felettiek meg kifejezetten nosztalgiázhatnak a Honvédelmi Minisztérium terveinek köszönhetően. A 2010. decemberben napvilágot látott információk szerint ugyanis a Magyarország által lízingelt 14 Gripen vadászrepülőgép pilótái 200-300 méter magasságban, 1050 km/órás sebességgel Magyarország területén fognak gyakorlatozni. A tervek mellett sok minden szól. Nemcsak az anyagiak, de a logika és a kötelezettségek is.
A vadászrepülő pilóták alapképzése egy a Magyar Köztársaság és Kanada között 2003-ban megkötött 2020ig érvényes szerződés alapján Kanadában folyik, idegen gépeken. 7-8 pilótát két-három évig képeznek a NATO előírásainak megfelelően. A Gripenek 2008-as beszerzésétől kezdve a pilóták Gripen-specifikus képzését Svédországban folytatták, szintén idegen gépeken. Több hírforrás szerint a hadsereg ezt a svédországi átképzési szakaszt szeretné -főleg anyagi okokból- kiváltani, de olyan információk is keringenek, amik szerint csak az ismeretek fenntartására szolgálna a magyarországi gyakorlatozás. Magyarország 108 milliárd forintért bérel 14 gépet, amelyhez még 2003-ban összesen 16 800 repülési órát vásárolt. Ezek után a logika elleni bűnnek számít a Kanadában 2-2,5 milliárd forintért kiképzett évi 8 pilóta tudását a kecskeméti és a pápai bázis körüli szűk, katonai légtereken felejtődni hagyni, ahol jelenleg is gyakorolgatnak, de jogszabály alapján maximum 460 km/óra sebességgel. Ugyanakkor NATO tagságunk vonja maga után a kötelezettségeket is, az alacsony manőverezés esetén pedig biztonságosabb a nagy sebesség alkalmazása. A svédországi gyakorlatozás ellen szóló az anyagin kívüli érv, hogy Magyarországon olyan fizikai sajátosságokkal találkoznak a pilóták, amiket szimulátorok segítségével nem lehet elsajátítani. Ami engem illet, ha már honvédelem, szívesebben venném olyan pilóták védelmét, akik láttak már lakott települést is gyakorlatozás közben, nemcsak jegesmedvéket…