ökopolitika

Néhány napja meglehetősen abszurd körümények között Magyarországot ismét lappangó irrendenta törekvésekkel vádolták meg, ezúttal egy, az 1848-as közép-európát ábrázoló, szőnyegbe szőtt térkép miatt. A szőnyeg körül kialakult abszurd polémia csak egyetlen tünete a magyar politikai jobboldal identitása körüli problémáknak.

Gyakran tárgyalt kérdés, hogy Magyarországon a jobb-bal felosztás jelentős mértékben eltér a nyugati világban alkalmazott bal-jobb definíciótól. Miszerint nálunk gyakran a jobboldal képviseli azt, amit sok más országban a baloldal, és a baloldal azt, amit sok más országban a jobboldal. Kevéssé ismert jelenség azonban, hogy a szociális, ökológiai, és a globalizációhoz kapcsolódó kérdéseken kívül még a magyar jobboldal számára egyik legfontosabb témában, a határon túli magyarság kérdésében is jelen van ez a paradoxon.

És itt érünk vissza a szőnyeghez. Nyugat-Európában számos őshonos népcsoport, nemzetiség próbálkozott a határon túli magyarság törekvéseinél nem egyszer kifejezetten radikálisabb módszerekkel is megbolygatni a status quo-ot, nem egyszer ugyancsak egy-egy támogató anyaországgal a háta mögött. Gondoljunk csak Baszkföld, Katalónia, az Ausztriát anyaországként maga mögött tudó Dél-Tirol, vagy az Írországra mint anyaországra hasonlóképpen támaszkodó északír republikánusok törekvéseire. Különösen Észak-Írország és Dél-Tirol esetében ezekbe a törekvésekbe legalább annyira lehetett volna irredenta szándékokat belelátni, mint azt a magyar törekvésekbe szokás. De valamiért ez mégsem nagyon fordul elő. Míg a nyugati közvélemény valamiért igen hajlamos arra, hogy a határon túli magyarság és az anyaország speciális kapcsolatának kérdésében egy szomszédait inzultáló aggresszív Magyarországban lássa a probléma gyökerét, addig Dél-Tirol, Észak-Írország, Baszkföld, vagy Katalónia esetében sokkal inkább hajlamos olyan nemesebb eszmékre asszociálni, mint a népek önrendelkezési joga, az elnyomott kisebbségek küzdelme kulturális önazonosságuk védelmében, sőt, Észak-Írország esetében még a szociális igazságosság kérdése is.

Az euroatlanti civilizáció amúgy más dolgokban (különösen gazdasági kérdésekben) egymással gyakran egyet nem értő baloldali és liberális médiája is alapvetően rajong a jogaikért küzdő elnyomott kisebbségekért, csak valahogy a határon túli magyarságnak soha nem sikerül a nemzetközi közvélemény szemében elég látványosan felvennie ezt a szerepet. A nemzetközi közvélemény a Kelet-Európában jogaikért küzdő elnyomott kisebbségekként az utóbbi évtizedekben felfedezte már magának a muzulmán bosnyákokat, a koszovói albánokat, kiemelt hangsúllyal a térség bármely országában élő romákat, sőt, bizonyos mértékig még a balti országokba a szovjet korszakban betelepített orosz népességet is, a határon túli magyarság azonban valamiért gyakran inkább egy szomszédait inzultáló aggresszív nacionalista Magyarország ötödik hadoszlopaként jelenik meg.

Pereszlényi József anyagmozgató, CO 75-14 rendszámú Wartburg kocsijával megállt a sarki újságárusnál.
– Kérek egy Budapesti Híreket.
– Sajnos, elfogyott.
– Akkor egy tegnapi is jó lesz.
– Az is elfogyott. De véletlenül van már egy holnapim.
– Abban is közlik a moziműsort?
– Az mindennap benne van a lapban.
– Hát akkor adja ide azt a holnapit – mondta az anyagmozgató.
Visszaült a kocsijába. Föllapozta a moziműsort. Némi keresgélés után talált egy csehszlovák filmet – Egy szöszi szerelmei –, melyet dicsérni hallott. A Stáció utcai Kék Barlang moziban játszották, és fél hatkor kezdődött az előadás.
Éppen jókor. Még volt egy kis ideje. Továbblapozott a másnapi újságban. Szemébe ötlött egy napihír Pereszlényi József anyagmozgatóról, aki CO 75-14 rendszámú Wartburg személygépkocsijával a megengedettnél gyorsabban haladt a Stáció utcában, és nem messze a Kék Barlang mozitól belerohant egy szembejövő teherautóba. Az elővigyázatlan anyagmozgató szörnyethalt.
– Még ilyet! – mondta magában Pereszlényi.
Órájára nézett. Mindjárt fél hat. Zsebre vágta az újságot, elindult, és a megengedettnél gyorsabban haladva belerohant egy teherautóba a Stáció utcában, nem messze a Kék Barlang mozitól.
Szörnyethalt, zsebében a holnapi újsággal.

(Örkény István: Az autóvezető)

Egy olyan napon, amikor az emberek november közepén nyitott kabátban sétálgatnak a Duna parton a kellemes, húsz fokos napsütésben, a biodiverzitás évében, amikor a fajok kipusztulása újabb csúcsokat dönt meg, egy olyan korban, ahol a teremtés sokféleségének emlékét őrző múzeumokért évente harcolnia kell a Jövő Nemzedékek Ombudsmanjának, ahol a hatékonyság és a pénzügyi ésszerűség rég túllépett a józan paraszti ész határain, ideje megállnunk egy pillanatra.

Mi folyik itt?