Az argentin kormány szép ideológiával körültámogatott akcióval államosította a spanyol Repsol argentin leányvállalatát, az YPF-et. Ezzel párhuzamosan, látszólag a falklandi háború 30-dik évfordulója okán újra napirendre került a jelenleg brit szigetcsoport hovatartozása.

A Washington Post persze bejelenti, hogy Argentina elnöke továbbra sem a jövőbe tart, nem akar belépni a demokratikus országok boldog családjába bla bla bla.

Érdekes ez a két történet így egymás mellett. Talán a világ vezetői mégis csak foglalkoznak a nem-megújuló természeti erőforrások elfogyásával? A jelek szerint igen. Az Argentin elnök világosan látja, hogy két egyre inkább különböző út áll előtte: vagy hagyja, hogy a nyugat-európai vállalatok termeljék ki a "földrajzilag hozzá tartozó" olajat és ő maga importőrré váljon, vagy megszerzi az olajat, és exportálni fog.
A rohamosan emelkedő olajárak egyre inkább kiélezik ezt a kérdést, és lényegében semmi nem szól amellett, hogy "demokratikus országhoz méltó módon" hagyja, hogy a jogszerű üzleti tevékenységet folytató vállalatok békén kitermeljék az olaját.

A Washington Post tehát téved, Argentina nagyon is a jövőbe tekint.

Az alábbi animációt a NASA Goddard intézete készítette az elmúlt 131 év hőmérséklet adataiból. Azért épp 1880-tól kezdve, mert ettől a ponttól kezdve gyűjtik a megbízhatónak tartott, modern hőmérséklet adatokat világszerte.

Az animációban a színek az 1951-1980-as időszak átlaghőmérsékletéhez viszonyítva mutatják az eltéréseket (meglepő módon a kék a hűvösebb a piros-sárga a melegebb átlaghőmérsékletet jelenti).

Az animációban jól látható a hőmérséklet emelkedése az 1970-es évektől kezdve:

További információk a NASA és a Climate Central oldalain.

Tegnap elindult a termelés a Mercedes új kecskeméti gyárában. Bruttó tízezer munkahely, fél százalékos GDP növekedés, autógyártó nagyhatalom, százhúszezer új autó évente. Úgy hallottam egy bennfentestől, hogy még az állásajánlatok kiírása előtt negyvenezer önéletrajzot kaptak, és az idetelepülő németek miatt nyitottak egy új német iskolát is, amit szintén megrohamoztak a magyarok.

Nagyon vártuk őket, most végre itt vannak, mindenki boldog. Nem csak az ott közvetlenül munkát kapó honfitársaink, hanem a környék szolgáltató szektora, és a beszállító kkv-k is nagy reményekkel néznek a dolog elébe.

Jól hangzik, de van itt azért egy-két probléma a zöldek megszokott és megrögzött autógyűlöletén túl is. Volt már ilyen öröm Komáromban is, amikor megnyitott a Nokia gyára hasonlóképpen több ezer munkahellyel: tíz évig tartott a dolog. Hasonlóképpen amikor Győrben építkezett az Audi, akkor is örültünk, még a zöldek se mertek nagyon panaszkodni a Natura 2000 terület lebetonozása miatt.

Minden város egy komplex rendszer és ilyen hatalmas multicég rendkívül erősen átalakítja a struktúráját, működését ennek a korábban spontán fejlődő hálózatnak. Innentől kezdve minden döntés aköré szerveződik, hogy hogyan lehetne valamilyen hasznot húzni a multi odaköltözéséből. A korábban szétszórtan tagolt rendszer egyetlen központ köré szerveződő függőségi rendszert alakít ki mérhetetlen gyorsasággal.
Győrben például nincs olyan család, aminek legalább egy tagja nem dolgozna az Audinál vagy annak egy beszállítójánál. Az egész város egy olyan tevékenységhez idomul, minden további beruházásával arra épít, hogy az illető multicég ott működik, nála dolgozni soha vissza nem térő lehetőség, a város felvirágzásának egyetlen kulcsa.

Anote Tong, Kiribati miniszterelnöke tárgyalásokat kezdett a Fiji szigetek kormányával körülbelül 5000 hektárnyi földterület megvásárlásáról, ahová teljes népességével együtt költözhetne. Kiribati 32 korallszigetéből néhány kisebb már eltűnt a globális felmelegedés miatt emelkedő tengerszint miatt, és a többire is hasonló sors vár, hiszen az ország legmagasabb pontja is csak néhány méterrel van a tengerszint felett.

A miniszterelnök nem szeretne menekült-státuszért folyamodni. Először a képzettebbeket költöztetnék át, hogy megteremtsék a megfelelő körülményeket, és hasznos tagjai lehessenek annak az országnak, ahová költöznek.

Kiribati már korábban elindította a kivándorlásra oktató programját, ami lassanként az ország minden lakója számára nem a közeli jövő, hanem a jelen tennivalóit tanítja. A kiribati kormány nemzetközi segítséget kér, mert egy ilyen kis ország nem képes egyedül előteremteni azt az összeget, amivel új földet vásárolhatnának maguknak.

Kevés olyan szörnyű feladattal nézhet szembe egy nép vezetője, mint az ország végleges megszűnésére való felkészítés. A miniszterelnök egyébként tárgyalt Új Zélanddal is az átköltözés lehetőségéről. Be kell látniuk, hogy ha erre a helyzetre nem találnak hamarosan valamilyen megoldást, akkor menekülttáborokban és az óceánban fogja végezni az ország teljes népessége.

Ennek a történetnek a fényében még az egyébként be nem tartott CO2 kibocsátási célok is cinikusak. Kiribati nyilván nem az egyetlen óceániai ország, amely számára az irreverzibilis klímaváltozás nem elméleti tudományos kérdés, amely fölött elrágódhatnak a nyugati politikusok, vagy olyasmi, aminek a valóságtartalmában kételkedni lehet. Ők talán nem értik, de biztosan látják a tengerszint emelkedését. Nem a közeljövőben, hanem most.

"2012 tavaszán ismét virágzik a ZÖLD FÖLD Filmklub. A környezetvédő filmklub vezetője Buslig Eszter és Tajta Krisztina, az esemény a DocuArt és az ELTE Humánökológiai Tanszék közös rendezvénye."

Kéthetente csütörtökönként 19 órától a DocuArtban. Elvileg ez a Ráday utca 18-ban van, gyakorlatilag az Erkel utcából nyílik a bejárat egy udvaron keresztül.

A filmklub programja itt megtekinthető. Én már voltam, és jó :-)

Belépődíj: 600 Ft
Kedvezményes: 450 Ft
Bérlet: 3.600 / 2.700 Ft

Véleményem szerint a növekedésnek két fő társadalmi hajtóereje van. Ez két nagyon erős pozitív visszacsatolási hurok, azaz nem csak ők serkentik a növekedést, hanem a növekedés is őket. Egyiket se túl egyszerű kikapcsolni, pedig nem nehéz belátni, hogy jobb lenne nélkülük.

1) A kis visszacsatolási kör: a politika
A politikusok viselkedését legerősebben a következő választásokra való készület határozza meg. Kis leegyszerűsítéssel mondhatjuk, hogy az emberek ha jobban élnek, akkor nagyobb valószínűséggel választanak újra egy politikust. A jó élet -ebben a rendszerben- egyrészt szól arról, hogy mennyi pénzük van (tehát nem szeretik az adóemelést) másrészt arról, hogy milyen minőségűek a közszolgáltatások (amelyeknek emeléséhez viszont több pénzre van szükség általában). Ha adóemelés nélkül akarjuk emelni a közszolgáltatások színvonalát, akkor növekedő rendszerre van szükségünk. Így nagyobb a termelés, az emberek jövedelme átlagosan növekszik, többet fogyasztanak, tehát az adóbevételek növekszenek. Ezzel a politikusok mozgástere növekszik.
Ez a visszacsatolási kör mérhetetlenül fontos. Ha leállna az az érintett politikusok azonnali bukását jelentené, ezért inkább minden ország a reménytelen mértékű eladósodást választotta Németországtól Magyarországig.
A politikusok tehát nem tudnak élni növekedés nélkül.

2) A nagy visszacsatolási kör: a piac és a plurális társadalom
A plurális demokráciának egyebek mellett az az egyik legjelentősebb vívmánya, hogy nem kell többé megegyezni abban, hogy a társadalom milyen célok vagy értékek mentén éli az életét. Senkinek nem okoz túl nagy gondot az, hogy egymással lényegében ellenkező célokon dolgoznak a társadalomnak hatalmas csoportjai. Amíg a GDP növekszik, és az elosztási rendszerek nagyjából működnek, addig van lehetőség arra, hogy a zöld szervezetek egyre többet fektessenek a Föld megmentésébe, míg újabb gyárakba ruházzanak be az ipar képviselői, megnövelve a környezetpusztításból származó hasznukat. Amíg növekszik a rendszer, addig lehet egyre növekvő erőforrásokat fektetni a világbékét sürgető programokba, és mellette újabb fegyvereket kifejleszteni.
Ha megállna a növekedés, akkor muszáj lenne döntést hozni ezekben a kérdésekben. Ha nem növekedne a teljes rendszer, akkor az egyes szereplők már csak egymás rovására tudnának növekedni. Ezen a ponton a ma meglehetősen könyöklős piaci verseny öldöklésbe menne át, elkerülhetetlenül.

Ez a két visszacsatolási kör hajtja a növekedés iránti megállíthatatlan vágyat. Valójában az első részben a második következménye.

A növekedés megállítása tehát nem lehetséges a kapitalizmus mai keretei között, erre törekedni is felesleges. A globalizáció, a szabad verseny és a tőke uralma között nem lehet olyan gazdasági modellt megvalósítani, ami nem ön és közveszélyes.

Azt azonban ne higgye senki, hogy nem lehetne egy teljesen más, sokkal közösségibb, kooperatívabb rendszert létrehozni...

Ha csak Dennis Meadows előadása érdekel, akkor kattints ide. Egyébként utána még felszólalt Jorgen Randers a Növekedés határai társszerzője és Lester Brown a Plan B című könyv szerzője is.